Frissítve: 2017. November 8. 8:56

Szakályi Értékőrző Egyesület

2015 augusztusában Törő György kezdeményezésére létrejött a Szakályi Értékőrző Egyesület, melynek célja a helyi értékek összegyűjtése, megóvása és bemutatása a közönség előtt. A munka az egyesület életre hívásával kezdődött, majd az új tájház kiválasztásával, megvásárlásával folytatódott. E ház kiváló teret ad majd a község építészeti, néprajzi, régészeti értékeinek bemutatására. Az egyesület Helyi Értéktár Bizottsága az Önkormányzattal együttműködve e helyi értékek nyilvántartásának létrehozását kezdeményezte.

A nyilvántartásba eddig felvételre került:

  • a település római katolikus temploma
  • Szent Vendel, Szent János, Szent Flórián, Szent Teréz szobrok
  • "Szakályi Pille" viselet
  • az új tájház, mely az értéktárban szereplő régészeti-, népművészeti-, és mindennapi élethez kapcsolódó emléktárgyakat mutatna be
  • a temetői gesztenye fasor

A Helyi Értéktár Bizottság tagjai:

Feuerbach Szabolcs a bizottság elnöke
Törő György a bizottság tagja
Lábóné Británszki Erzsébet a bizottság tagja
Andóné Dr. Simonyi Zita a bizottság tagja

Az egyesület készül és szervezi a Szakályi Elszármazottak Találkozóját, mely 2016. július 2-án kerül megrendezésre.
Várunk mindenkit, aki szakályi gyökerekkel rendelkezik, messze sodorta az élet szülőfalujától, és újra találkozna régi ismerőseivel, barátaival. Honlapunkon hamarosan bővebb tartalommal is beszámolunk a találkozóval kapcsolatban.

Tovább a kategóriában: « Szakályi vadásztársaság