Frissítve: 2017. November 8. 8:56

Török kori romtemplom

Tamási és Hőgyész közötti 65-ös úton kb. a 35-36 km közt már látszik a somolyi templomrom. Az egykori Somoly falu templomának megmaradt tornya Regöly határában áll. A falu egykori birtokosa Kont Miklós nádor volt, majd Ozorai Pipo szerezte meg, aki a fehérvári káptalannak adta tovább. A falu a hódoltság után már nem népesedett újra. Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a torony körül amit a torony statikai megerősítése követett. Újabban a Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen. Így tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. Az ásatási eredményeket közzétevő K.Németh András szerint a XV. század végéről származik a templom. 


Forrás: A Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület hivatalos lapja

Tovább a kategóriában: « Csicsói kápolna