Start mezőgazdasági program

Az Önkormányzat egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy munkalehetőséget biztosítson a községben élő munkanélküli emberek számára, ezért minden évben aktívan részt vesz a közfoglalkoztatási programokban. Ennek keretében évente 50-60 családnak lehet munkajövedelmet biztosítani, ami sokkal nagyobb segítség nekik, mint egy estenkénti segély. Ehhez a programhoz kapcsolódik a Start mezőgazdasági program, amelynek keretében a helyi konyhára szinte minden konyhakerti növényt megtermelnek. Az állattenyésztés keretében mind a rendezvényekre, mind a konyhára saját sertésekből biztosítható a friss hús.

A programok megvalósításhoz kapott állami támogatásokból földterületek, pincék, gyümölcsös vásárlására is sor került, ezzel gyarapodott az önkormányzat vagyona. A munkavégzéshez szükséges eszközök, gépek, berendezések beszerzése is folyamatosan történik. A Hivatal hátsó udvarán két nagy fóliasátorban paprikát, paradicsomot és egyéb növényeket termesztenek. A helyben megtermelt növények, gyümölcsök feldolgozásához elkészült a savanyító helyiség is, ami minden szükséges eszközzel is rendelkezik.

Szintén a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatásból készült el az Önkormányzat udvarán a kemence, melyet igény szerint a lakosság is használhat.

Az idei évben Szakály Község Önkormányzata meghívást kapott az első alkalommal megrendezésre kerülő Országos Közfoglalkoztatási Kiállításra, Budapestre. A 110 kiállító közül Szakály község nyerte el a „Legszebb Stand” díjat, melyet a helyszínen Törő Péter polgármester vehetett át.

 

Megosztanád egy ismerősöddel?

A weboldal használatának folytatásával elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás